Dr. Bernády György

Közművelődési Alapítvány

A   Dr. Bernády György Közművelődési Központ

1994. november 4-én nyitotta meg kapuit.

     Létrejötte a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítványnak köszönhető. Az alapítvány Marosvásárhelyt a múlt század első felében korszerűsítő jeles polgármester nevét viseli, a Maros megyei RMDSZ hozta létre 1992-ben. A nagy távlatokban gondolkodó városépítő igényes, újító életműve szellemében a Bernády-alapítvány teljes egészében a köz, Marosvásárhely, a megye magyarságának szolgálatában áll, hagyományt és modern törekvéseket ötvözve szorgalmazza a helybeli magyar közösség kulturális, szellemi épülését, művelődési lehetőségeinek kibővülését, alkotókészségének ösztönzését. Borbély László kuratóriumi elnök irányításával az alapító elnökség - Béres András, Csiky Boldizsár, Dóczy Pál, Káli Király István, Markó Béla, Puskás Sándor, Spielmann Mihály, Sütő András -, majd a kétévente megújuló kuratórium folyamatosan igyekezett gazdagítani az alapítvány nyújtotta kulturális kínálatot, szélesíteni a közérzetjavító, identitáserősítő rendezvények választékát, bátorítani a névadó és más kiváló elődök hagyatékának ápolását, gyarapítását. Mindennek megvalósításában döntő lépést jelentett a Horea (volt Baross) utcai ingatlan megvásárlása, művelődési hajlékká alakítása és Dr. Bernády György Közművelődési Központ néven a széles közönség rendelkezésére bocsátása.

A központ, népszerű nevén a Bernády Ház, rövid idő alatt a marosvásárhelyi magyarok egyik legkedveltebb, legkeresettebb közművelődési otthonává, gyülekező helyévé vált.
Irodalmi estek, könyvbemutatók, vitaműsorok, tudományos előadások, előadóműsorok, szemináriumok, klubdélutánok, képzőművészeti, fotóművészeti, népművészeti kiállítások és más változatos rendezvények sokasága vonzza ide a törzsközönséget és az alkalmi vendégeket. A központ évente mintegy kétszáz, fennállása óta több mint ezer ilyen esemény színhelye volt. Ezek jelentős hányada vendégrendezvény, a különféle egyesületek, civil szervezetek, szakmai testületek, más alakulatok előszeretettel választják megnyilvánulásuk helyszínéül a Bernády Házat. De saját műsorai is joggal öregbítik a Művelődési Központ hírnevét. Rendszeres tárlatai révén nagyterme a város rangos és keresett kiállító helyisége lett, százhoz közeledik a nézők elé került kiállítások száma, melyeken helybeli, hazai és külföldi festők, szobrászok, grafikusok, fényképészek és népi mesterek mutatták be műveiket.

Kiállító tevékenysége nyomán a Bernády Ház immár figyelemre méltó műgyűjteményt is mondhat magáénak, kilencvennél több festmény, grafika, kisplasztika, plakett fogadja a látogatókat. A központ könyvtára is szüntelenül gazdagodik. A jelenlegi 1500 kötet mellé mindegyre újabbak kerülnek a polcra. Az évek során közel száz könyvbemutató szerzői dedikálták munkáikat a Háznak.

Pár év elteltével mind nyilvánvalóbbá vált, hogy a Központ kinőtte szűkös kereteit. Az alapítvány kuratóriuma elhatározta a tetőtér beépítését, a létesítmény kibővítését, felújítását. Komoly összefogás, nagylelkű támogatás révén a döntést sikerült valóra váltani. Az átépítési munkálatok miatt 2001. júliusától 2002. októberéig a Háznak szüneteltetnie kellett a tevékenységét, a helyhez nem kötött kezdeményezéseit azonban tovább folytatta. Az átalakításokat követően jobb körülmények között, lényegesen nagyobb kiállító felülettel és befogadóképességgel töltheti be hivatását a Dr. Bernády György Közművelődési Központ. A funkcionálisan többféleképp hasznosítható tetőtér főleg kamara-kiállítások, fotótárlatok rendezésére alkalmas. Az egymásba nyitható és ily módon növelhető földszinti termek ugyancsak kedvezőbb lehetőségeket teremtenek a legváltozatosabb rendezvények vendégül látására.


Megvalósítások

  •      Bocskay Vince által készített Dr. Bernády György egész alakos bronzszobrának felállítása a Bernády téren-1993

  •      A Horea (volt Baross ) utcai ingatlan megvásárolása, tatarozása és megnyitása- 1994.nov.4-én.

  •      Bálint Károly szobrász által készített és adományozott Bernády - mellszobor elhelyezése a székház nagytermében - 1996.

  •      Hunyadi László szobrász által készített és adományozott Bernády - mellszobor elhelyezése a Kultúrpalota Tükörtermének bejáratánál - 1998.

  •      Emléktábla elhelyezése a Bernády volt lakóházának homlokzatán, (Revoluţiei utca 31 szám) - 1999.

  •      Gyarmathy János szobrász által készített Bernády-emlékplakettje, amivel az alapítvány minden évben a Bernády Napok alkalmával a városért legtöbbet tett polgárt tünteti ki: Fodor Imre - 1999, Frunda György - 2000, Virág György - 2001, Prof. Dr. Dóczy Pál - 2002, Darabán Ottó - 2003, Dr. Imreh Ernő - 2004, Csíky Boldizsár - 2005, Keresztes Gyula - 2006

  •      Bernády György - dombormű - Kolozsvári Puskás Sándor alkotása a Prefektura elűcsarnokában.